London — Világra szóló esküvőre készülnek az Egyesült Királyságban, az 5. számú trónörökös amerikai színésznőt vesz nőül, de Harry herceg (33) eddigi élete is eseménydús volt – róla szól a Blikk heti sorozata.

 

Diana hercegné (†36) temetési menete szívszaggató volt. Az első sorban a Windsor-ház három nemzedéke kísérte a párizsi autóbalesetben elhunyt hercegnő koporsóját a Kensington palotától a Westminster apátságig: Harry herceg a nagybátyja, Charles Spencer gróf (53) és az édesapja, Károly herceg (69) között sétált, és épp hogy a vállukig ért.

– Mai fejjel azt gondolom, ilyesmit egyetlen gyerektől sem szabadna elvárni. Semmilyen körülmények között. Nem gondolom, hogy ma ilyesmi megtörténne – magyarázta a Newsweek interjújában Harry, aki titkokat is elárult arról, hogy 12 esztendős fiúként min ment keresztül.
– Elton John dala nagyon érzelmes volt. Majdnem elsírtam magam, amint meghallottam – emlékezett Harry, és természetesen a Goodbye Engand’s Rose (Isten veled, Anglia rózsája) című balladára gondolt, amelyet Elton John (70) a búcsúztatáson is előadott.

– Harry rémálmokkal küzdött édesanyja elvesztése után – írta Diana’s Boys című könyvében Christopher Andersen (58), a Time egykori szerkesztője. Dianát az althropi birtokán helyezték végső nyugalomra a tavacska közepén fekvő kis szigeten, és a fiai több napot is ott töltöttek a temetés után. Édesapjuk azonban ragaszkodott, hogy a srácok ne hiányozzanak az iskolából, így végül Harry is visszatért a Ludgrove-ba. A téli szünetben Károly elvitte őt Afrikába. Tanulmányi eredményén is megmutatkozott: ilyen fiatalon nem tudott megbírkozni az édesanya elvesztése és a kiemelt médiaérdeklődés együttes kihívásának.

 

Harry herceg (foto: wikipedia)


Plusz egy évet töltött ezért a Ludgrove-ban, és ez jó döntésnek bizonyult, mert ’98 nyarán gond nélkül tette le az Eton College felvételijét. Pár hónappal később már mókázni is tudott a bátyjával édesapjuk 50. születésnapján, ahová Károly titkos szerelme, az immár elvált Camilla Parker-Bowles (70) is hivatalos volt.

Balmoralban volt a nagy találkozó

A brit királyi udvar viselt dolgai iránt érdeklődő emberek közül bizonyára nálunk is sokan felsóhajtottak, amikor kiderült, Harry herceg a skóciai Balmoral kastélyban mutatta be nagymajánának, II. Erzsébet királynőnek (91) amerikai kedvesét, Meghan Markle (36) színésznőt idén szeptember 3-án. Harry ugyanis e falak között tartózkodott, amikor édesanyja meghalt a párizsi autóbalesetben 1997 augusztus 31-én.

 

Forrás: Blikk

Kiskép: wikipedia

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár-Itthon

megjelent 13/12/2017, 12:17
senanszky-flora-debrecenben-jotekonykodott A jótékonykodás második állomása Flóra szülővárosa volt!     A...
megjelent 13/12/2017, 11:09
fasy-adam-az-ossejtugyrol-nem-kovettem-el-buncselekmenyt-es-nem-vagyok-bunos Elsőfokú ítélet született az évek óta húzódó...
megjelent 13/12/2017, 10:27
peter-sramek-fellepes-helyett-pihenessel-tolti-a-karacsonyt Az ünnepi héten nem vállal fellépést Péter Sramek, akinek most a család az...
megjelent 13/12/2017, 10:23
felenk-kisfiu-akinek-a-labai-elott-hevertek-a-nok-szecsi-pal-szive-viszont-csak-ket-noert-dobogott Budapest — Családi tragédiák és szerelmi csalódások vezettek az 1967-ben, a...
megjelent 12/12/2017, 09:52
nocsak-elarulta-ezert-adott-le-17-kilot-horvath-tamas Horváth Tamás elárulta, hogy az elmúlt időben jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg, aminek nagyon örül,...