Közösségi oldalán kért bocsánatot Rita Ora az új dala miatt.

 

A 27 éves énekesnő legújabb, Girls című dala a múlt héten jött ki, s hamar az LMBTQ közösség – vagyis a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, quee emberek – céltáblájává vált: azzal vádolják Rita Orát, hogy „kihasználja” a biszexualitás ügyét, ráadásul más énekesek – például Hayley Kiyoko és Kehlani – úgy vélik, a dal üzenete veszélyes.

Rita Ora emiatt döntött úgy, hogy Twitter-oldalán kér bocsánatot, s a bocsánatkéréshez tartozott egy őszinte vallomás is.

„Helló mindenkinek, aki ezt olvassa. A Girls című dalomat azért írtam, hogy elmondjam az igazamat, és ez a dal pontosan szemlélteti életem egyik őszinte és igazi élményét. Férfiakkal és nőkkel is volt romantikus kapcsolatom életem során, ami az én személyes történetem. Sajnálom, ha bárkit is megbántottam azzal, ahogyan kifejeztem magam a dalomban. Szándékosan sosem bántanám sem az LMBTQ tagjait, sem másokat” – írta közösségi oldalán.

 

Rita Ora (foto: wikipedia)

 

„Remélem, az, ahogy a művészetemen keresztül kifejezem magam, arra bátorítja majd a rajongóimat, hogy legalább annyira büszkék legyenek magukra, mint amennyire én próbálok az lenni magamra. Hálás vagyok a rajongóimnak, hogy megtanítottak arra, hogy szeressem magam, bármi is történjék. Karrierem alatt végig arra törekedtem, hogy támogassam az LMBTQ közösségét, és továbbra is ezt teszem majd” – írta Rita.

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: wikipedia

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár-Itthon

megjelent 19/05/2018, 07:58
istenes-bence-elarulta-igy-el-most-a-fulop-szigeteken A Survivor műsorvezetője, Istenes Bence sokkal tapasztaltabban ment vissza a Fülöp-szigetekre leforgatni a műsor következő...
megjelent 18/05/2018, 09:56
gyujtes-szerveznek-a-baratai-kulka-janosnak Barátai gyűjtést szerveznek, hogy segítsenek a színházat otthagyó művésznek.   Kulka...
megjelent 18/05/2018, 09:37
dobbenetes-dolgot-arult-el-edesapja-beberol A TV2 Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorában szerepel csütörtök este Bebe és etióp...
megjelent 18/05/2018, 09:34
liptai-claudia-vallomasa-ettol-szorul-majd-ossze-a-szive-ez-eskuvoje-napjan Liptai Claudia élete első szervezett esküvőjére készül, és elmondása szerint ő is elkezdte érezni a...
megjelent 18/05/2018, 09:32
kiss-ramona-elarulta-ez-a-boldog-parkapcsolat-titka Kiss Ramóna elárulta, szerinte mi kell egy jó kapcsolathoz.   A Best magazin Kiss Ramónát...