A hétvégi ház tulajdonosa, Szabó Nagy Klára a portálnak elmondta, április 9-én, amikor az első betörés történt, emberi rongálásra gyanakodott, és a rendőrséget riasztotta.

A helyszínelők állapították meg, hogy nem ember, hanem medve törte be a faház két ablakát, borogatta fel a bútorokat és tépte le a házikó egyik faláról a külső faburkolatot.
A vizsgálat során az is kiderült, hogy a lambéria alatt nyaranta darazsak fészkelnek, és a medve mézet keresett a burkolat alatt, majd bent a házban is. A ház egyik ablakán mászott be, és a másik ablakot kitörve menekült el. A házat ezt követően megtisztították a darázsfészkektől, a szagnyomokat klórral próbálták eltüntetni, de hat hét múlva újabb, és azóta további négy betörés következett. Valamennyi alkalommal olyankor jött a medve, amikor a házban senki sem tartózkodott.
A ház tulajdonosa elpanaszolta, nem mer a ház földszintjén éjszakázni, mert a vadállat épp az ágy fölötti ablakon szokott behatolni. "Van egy hokimeccseken használt kürtöm, és ha hallom, hogy megint itt van az állat, akkor azt elkezdem fújni. Messzire elhallatszik az erdei csendben, meghallják a közelben lakók, és jönnek segíteni" - magyarázta Szabó Nagy Klára a védekezési stratégiáját.
A helyszínelést végző vadőr a nyomokból megállapította, hogy egy 130-150 kilós példány lehet a behatoló.
Egyed József, a Libán-tetői üdülőtelepet is magában foglaló Gyergyóújfalu polgármestere elmondta, az is előfordult már, hogy lakott házba tört be medve. A károkról jegyzőkönyv készül, amit eljuttatnak Csíkszeredába és Bukarestbe, de a történtek a medve védettsége miatt rendre következmények nélkül maradnak.
A polgármester félőnek tartotta, hogy az emberek maguk próbálnak megoldást találni a vadkárokra, és megmérgezik vagy más módon próbálják elpusztítani a Libán-tetői üdülőtelepen garázdálkodó medvéket.

MTI

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár-Itthon

megjelent 26/06/2017, 09:47
hoppa-zambo-krisztian-ujra-szerelmes Budapest — Nem először, de az eddig leghosszabbra nyúlt mosolyszünet után kibékült volt...
megjelent 23/06/2017, 11:20
lesd-el-fasy-adamtol-a-csevapcsicsa-elkeszitesenek-fortelyait Fásy Ádám szakácsművészete messze földön híres, receptjeivel időről időre megörvendezteti a TV...
megjelent 22/06/2017, 13:14
vilaghodito-utjara-indul-a-slager Fásy Ádám bízik a sikerben, bár tudja, nagy fába vágta a fejszéjét. A...
megjelent 22/06/2017, 11:21
kiraly-viktort-unokaoccse-kesziti-fel-az-apasagra Király Viktor már készül rá, hogy egyszer apa lesz.        Az énekes...
megjelent 22/06/2017, 11:18
rekasi-karolynal-elszakadt-a-cerna-az-egiekkel-orditozott Rékasi Károly hosszú és nehéz időszakon van túl. Mára jobban érzi...