Törőcsik Marit az év eleje óta kórházban ápolják. 

 

Alap esetben már három hét után az úgynevezett aktív osztályról az ilyen betegeket át szokták helyezni az ápolási osztályra, ahol már csak a szintentartás a cél, ám a 81 színészlegenda óriási hitével továbbra is küzd a gyógyulásért.

Bár a művésznő egyre kevesebbszer szeret megszólalni, az utóbbi időben csupa aggodalomra adó hírt hallani felőle. Legutóbb étvágytalanságáról hallhattunk, amitől annyira legyengült, hogy az ágyból se tudott kikelni. Ám nem adja fel a harcot, ahogy 2008-ban miután összeomlott a keringése és kómába esett, ám felébredt belőle, úgy most is hiszi, hogy talpra fog állni.

"Ő maga az orvosi csoda! Amit ő visz véghez, az példa nélküli, és a hitét látva a legtöbben úgy gondoljuk, van remény a felépülésre" - vélekedtek a szombathelyi Markusovszky Kórház orvosai a kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznőről a Ripostnak, amit egy telefonbeszélgetés során Törőcsik Mari is megerősített.

 

Törőcsik Mari (foto: wikipédia)

 

"Még nem fogok meghalni! Nem akarom, hogy a közönségemnek a kórházi időszakom legyen az utolsó emléke rólam. Azt tervezem, hogy lesz még film és színdarab is, amiben szerepelni fogok"

A színésznőt legközelebb az októberben megjelenő Aurora Borealis filmben láthatja egy élet és halál között lebegő idős asszony szerepében.

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: wikipédia

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár - Külföld

megjelent 14/12/2017, 07:07
mark-hamill-meg-mindig-nem-tudta-elfogadni-carrie-fisher-halalat Rengeteg rajongó várja, hogy végre láthassa a Star Wars új...
megjelent 14/12/2017, 07:04
gyermeki-eletet-felti-gwyneth-paltrow A színésznő attól fél, hogy a férfi bántani akarja a körülötte lévő...
megjelent 14/12/2017, 07:01
egymillio-dollarral-segitett-clooney-nagylelku-gesztusarol-beszelt-legjobb-baratja Clooney általában titokban tartja jócselekedeteit, így most barátja mesélt egy nagylelkű és...
megjelent 13/12/2017, 10:32
ez-mar-a-bucsu-sulyos-dontest-hozott-michael-schumacher-csaladja Rettenetes hír érkezett.   Továbbra is ellentmondásos hírek érkeznek Michael Schumacher...
megjelent 12/12/2017, 09:46
anastacia-elvezi-a-szingliseget-de-a-hazassagrol-is-szot-ejtett Anastacia bevallotta, hogy nagyon élvezi a szingliséget.        A 49 éves énekesnő...