Istenes Bence és családja már lassan egy éve, hogy kiköltöztek Németországba, azonban az ingázás megnehezíti az életüket.

 

Istenes Bence és Csobot Adél kisfiukkal, Nátánnal Németországba költöztek, ám mindkét szülő vállal magyarországi munkákat is, így kénytelenek ingázni. A kétlaki élet viszont nem könnyíti meg a helyzetüket, sokszor nem tudnak annyi időt együtt tölteni, amennyit szeretnének.

- Ez egy határozottan elcseszett év volt, de azért persze sokat vagyunk együtt. Bizony ez is hozzátartozik a döntésünkhöz, ezt vállaltuk. Végeredményben csak pár napokat töltünk külön. De januártól úgy néz ki, már folyamatosan Kölnben leszünk mindhárman - nyilatkozta a Borsnak a családapa.

 

Csobot Adél és Istenes Bence (foto: facebook)

 

Istenes próbál helytállni a munkájában, apaként és természetesen Adél párjaként is. Úgy érzi, hamarosan tényleg fel fog nőni.

- Az ember érik és mélyül. Talán magamnak sem merem bevallani, de fel fogok nőni. Például nem bírom már a másnapokat, és van két ősz hajszálam is. Egy egészen biztosan Adéltól, egy a költözéstől, a harmadik pedig Nátáné lesz. Talán tényleg öregszem, na - mondta.

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: facebook

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár - Külföld

megjelent 14/12/2017, 07:07
mark-hamill-meg-mindig-nem-tudta-elfogadni-carrie-fisher-halalat Rengeteg rajongó várja, hogy végre láthassa a Star Wars új...
megjelent 14/12/2017, 07:04
gyermeki-eletet-felti-gwyneth-paltrow A színésznő attól fél, hogy a férfi bántani akarja a körülötte lévő...
megjelent 14/12/2017, 07:01
egymillio-dollarral-segitett-clooney-nagylelku-gesztusarol-beszelt-legjobb-baratja Clooney általában titokban tartja jócselekedeteit, így most barátja mesélt egy nagylelkű és...
megjelent 13/12/2017, 10:32
ez-mar-a-bucsu-sulyos-dontest-hozott-michael-schumacher-csaladja Rettenetes hír érkezett.   Továbbra is ellentmondásos hírek érkeznek Michael Schumacher...
megjelent 12/12/2017, 09:46
anastacia-elvezi-a-szingliseget-de-a-hazassagrol-is-szot-ejtett Anastacia bevallotta, hogy nagyon élvezi a szingliséget.        A 49 éves énekesnő...