Budapest – Steiner Kristóf elárulta, mi a titka boldog párkapcsolatának. 

 

Sőt, szerinte a harmóniában nagy szerepe van annak, hogyan étkeznek kedvesével.
Steiner Kristóf a TV2 Mokka című műsorában a vegánságon kívül párkapcsolatáról is nyilatkozott: már két éve él harmonikus kapcsolatban párjával, Nimróddal, akit kilenc évig tartó kapcsolata után ismert meg.

– Ami miatt ennyire jól működik Nimivel ez a kapcsolat, az talán az, hogy mind a ketten egyformán szeretjük élvezni az életet – mondta Kristóf, aki hozzátette azt is, hogy az utazás és az ékszerek szeretetén kívül még az étkezés is összetartja őket, ugyanis párja, Nimród is vegán. – Nem gondolom azt, hogy valakit ki kell zárnunk a látókörünkből azért, mert nem vegán, avagy azért, mert nem úgy gondolkodik, mint mi, de a párkapcsolat nagyon-nagyon intim szféra, és nem tudom, hogyan tudnám kezelni azt, ha a párom kolbászt, szalonnát enne, és nem lenne izgatott a vegán finomságok láttán, amiket készítek.

 


Kristóf egyébként azért látogatott haza Izraelből, hogy egy örömfőzés keretein belül egy vegáknak, vegánoknak szóló randidélutánt tartson.

 

Forrás: Blikk információ

Kiskép: facebook

Partnerünk a Blikk

Bejelentkezés

Bulvár - Külföld

megjelent 21/05/2018, 07:01
michael-keaton-zsenialisan-zarta-beszedet-egy-diplomaoszton Fergeteges csattanóval zárta beszédét a 66 éves amerikai színész, Michael Keaton egy...
megjelent 20/05/2018, 06:56
golyahir-alec-baldwin-60-evesen-lett-ismet-apuka-2 Hatvanévesen ismét apa lett a világhírű amerikai színész, Alec Baldwin.     Hilaria...
megjelent 19/05/2018, 07:54
fontos-bejelentest-tettek-harry-herceg-eskuvojerol A Buckingham-palota bejelentette, hogy Fülöp herceg ott lesz szombaton Harry herceg és Meghan Markle...
megjelent 18/05/2018, 11:49
hoppa-elton-john-is-fellep-a-kiralyi-eskuvon Elton John 21 évvel ezelőtt Diana hercegné temetésén énekelt, most pedig fellép majd Harry herceg és...
megjelent 17/05/2018, 09:29
bejelentette-a-palota-katalin-hercegne-gyermekei-fontos-feladatot-kaptak-harryek-eskuvojen-ez-cuki-lesz Fontos szerepet kapnak Vilmos cambridge-i herceg és Katalin hercegnő gyermekei nagybátyjuk, Harry herceg szombati...